
A Karson-sztori: a kezdetektől az első (n) évig, 4–6. epizód
Mesélünk tovább a kezdeti éveinkről. Többek között arról is, hogy a Karsonban hogyan nyírtunk ki havonta féltucatnyi ötletet, és arról, hogyan lett 2200 ivócimboránk.

Mesélünk tovább a kezdeti éveinkről. Többek között arról is, hogy a Karsonban hogyan nyírtunk ki havonta féltucatnyi ötletet, és arról, hogyan lett 2200 ivócimboránk.

A közösségi médiában időnként elszabadul egy-egy elkeseredett, indulatos poszt. Vagy csak egy kérdés: “kell-e üzlettárs?” Szerintünk jó dolog. Hűvös Ágnes kollégánk elmondja, miért. És a végén még egy rendkívül éles üzlettársi vitáról is beszámol…

“Meghalt a király, éljen a király!” – a középkori Franciaországban hirdették ki ezekkel a szavakkal az uralkodó elhunytát és utódjának trónra lépését. Nem is kellett tovább taglalni, ebben minden benne volt. A cégek élén történő váltás azonban nem ilyen rövid és gyors, főleg ha a vezetők kiskirályok módjára irányítják vállalkozásukat. Sokszor az alapító tulajdonos nem ismeri fel, hogy egy idő után ő maga a növekedés akadálya. A cégek nehezen veszik rá magukat, hogy a tulajdonost egy új ügyvezetőre cseréljék. Éppen ideje beszélni a váltás okairól és módjairól.

A szezonalitás ugyan befolyásolható, de az alapvetés biztos: ugyanúgy eljön, mint a halál. Hogy ez ne így legyen, valami földcsuszamlásszerű változásra lenne szükség a fogyasztói szokásokban. Amíg ez nincs így, addig használjuk ki az előnyünkre!

Sok sikersztorit olvasunk… a csúcsra vezető hegy-völgyekről és mélységes szakadékokról meg szinte semmit. Hűvös Ágnes alapítónk egy sorozatban megírja, hogy a Karson Consulting honnan indult, és hogyan haladtunk egészen addig a pontig, ahol éppen vagyunk.

Recesszió van. Ezért sokan junior munkatársakkal töltik fel a csapatot, néhány seniort meghagyva csak. Valóban jó ötlet ez? Lupkovics Edit coachot kérdeztük.

Vannak innovációk, amikből sokat lehet tanulni. Például arról, hogy mit ne csinálj. Hoztunk nektek egy szórakoztató összeállítást néhány innovációs bakiról. Lazulj, nevess, ezzel nincs más teendő.

Amikor egy vállalkozás túl gyorsan halad és a rendszerei ezt nem tudják kiszolgálni… akkor semmiképpen nem az a megoldás, hogy megállítjuk az egészet. A nagy rohanásban is vannak eszközök, hogy ne legyen baleset a vége. Olvasd el esettanulmányunkat.

Amikor csak „rendet kellene tenni” a marketingfolyamatokban, az interim marketing menedzsment jó megoldás lehet. De mi is az, hogyan működik, pontosan mik az előnyei? Tarsoly Norbert senior marketingtanácsadó részletesen leírta.

Kell-e egy kisvállalkozásnak vállalatirányítási szoftver? Ha igen, miért nem, és mégis hogyan igen? Baksa Zsuzsi vendégszerzőnk körbejárta a kérdést.

A marketing, a sales és az egész ügyfélszerzés a vállalkozások egyik, ha nem a legfontosabb része. De honnan tudhatjuk, ha nem működik?

Összeomlanak a marketingfolyamatok a cégedben? Kellene “egy marketinges”, de már annyi specializáció van, hogy azt se tudod, kit válassz? Mindez természetes. Az egyre bonyolultabb marketingtérképen nem mindegy, hogy specialistát vagy generalistát alkalmazol. Fontold meg, mi pedig segítünk.

Infláció, árfolyamkockázat – a szerződések értéke gyorsabban romlik, mint a napon felejtett hal. Mit tehetsz, hogy a szerződéseid értékállóak maradjanak? Dr. Vida Miklós vendégszerzőnk erre válaszol.

Hányféleképpen lehet a értékesítési bevételeidet növelni? Az első válasz nem az, hogy jobb marketinggel. Azt is elmondjuk, miért.

Mit tehetsz, ha nincs gigászi BI-rendszered, mégsem akarsz pénzt hagyni az asztalon? A portfólióelemzés olyasmit mutat meg, ami a felszínen nem látszik. De már egy homokozólapáttal is mélyebbre áshatsz, nem kell rögtön exkavátor.

Termékportfóliót elemezni hasznos dolog: nemcsak azt tudhatod meg belőle, hogy melyik terméked mennyit hoz, hanem azt is, hogy milyen összefüggések vannak a termékek forgalmában. Most megmutatjuk, hogyan érdemes nekivágni egy portfólióelemzésnek.

Stabil céghez stabil pénzügy kell. Hogyan építsd fel a jól működő pénzügyi rendszert? Végigvesszük, gyakorlatiasan, szikáran.

Az árfolyamkockázat a pénzügyi tervezés és az árazás nehezítő tényezője. Elfogadjuk a kihívást: megmutatjuk, mi hogyan tervezünk, számolunk vele.

A vállalkozás készleteivel legalább olyan gondosan kellene gazdálkodnunk, mint a jó háziasszonynak a kamra kincseivel. Ehhez képest kikoptak a régi jó gyakorlatok, számítások. Mi visszahozzuk őket.

“Egyszer megírtam, aztán nincs dolog vele. Csak a kezdőknek kell vele foglalkozni. Fél nap alatt összerakom, kész.” Népszerű tévhitek az üzleti modellről és a stratégiáról. Hogy mik ezek valójában? Elmondjuk. Nagyon röviden.

A gördülő tervezés régóta ismert, mégis kevesen használják. Pedig az utóbbi években jellemző bizonytalan, sőt turbulens piaci környezetben kincset ér.

A vállalkozás kockázatos, ez sosem volt másként. De mintha mostanában a kelleténél nagyobb lenne a kockázat mértéke. Mikor és hogyan lehet ezt kezelni? Kiindulópontot adunk a gondolkodáshoz és a kockázatkezeléshez.

Az árazás mindig is összetett feladat volt. Válságban még több tényezőre kell figyelni – és újraalapozni, ha szükséges. Infláció, alapanyagváltozások, a piac változásai… Tűrd fel az ingujjadat.

Az eredményért mindenki egyformán felel: a marketing, az értékesítés, az ügyfélkezelés, a logisztika… sőt: még a termékpiramisod is. “Értékesítési tölcsér”? Ugyan. Ez minimum egy bonyolult rézfúvós. Ha nincs eredmény, ideje megnézni a teljes folyamatot. Tarts velünk!

Hol kezdődik a sales, hol végződik a marketing? Egyáltalán: fontos ez?!

Az agyad az egyik olyan szerved, ami megállás nélkül működik (addig a pillanatig, amíg szerelmes nem leszel…). Mindenhez használod. És bár iskolák sokasága tanít arra, mit kezdj a fejedben lévő szürke masszával, valójában keveset szoktunk róla beszélni, hogyan is működik. Pedig vezetőként akár percenként hozol döntéseket, mérlegelsz lehetőségeket, és sok évre előre befolyásolod a vállalkozásod, alkalmazottaid sorsát.

Céget vezetsz? Akkor téged is fenyeget a kimerültség, kiégés minden veszélye. Két vendégszerzőnk összeszedte, milyen gyakorlatias lépésekkel tudsz felkészülni arra, hogy fejben is hátrahagyhasd a cégedet 1-2 hétre.

Iratkozz fel hírlevelünkre, amiben előre értesítünk
az eseményeink időpontjairól, és más híreinkről.
Copyright © 2025 Karson Consulting Zrt., Minden jog fenntartva

A Karson Consulting weboldalán sütiket (cookie) használ, analitikai célokból, illetve a felhasználói élmény fokozására, melyet jelölőnégyzetek segítségével testre tudsz szabni. Elfogadással hozzájárulsz a sütik használatához.