Hosszú távon a sebesség lesz a nyerő

Ha fél év múlva is talpon lesz a céged, most erre kell koncentrálnod.

Hűvös Ágnes írása

blank
2020-04-22

A vállalkozások a jelenlegi helyzetben – érthetően – nemigen akarnak költeni. A fejlesztés pedig komoly költségelem, tehát aki eddig nem volt rugalmas és gyors, az most sem biztos, hogy erre koncentrál. Pedig ha van a cégedben tartalék, és csordogál még némi bevétel, akkor érdemes megfontolni, hogy most kezdj drasztikus fejlesztésbe.

Ami várható:

– ahogy elfogynak a lakossági megtakarítások (és megszűnik számos munkahely), visszaesik a kereslet azokra a szolgáltatásokra és termékekre, amelyek nem feltétlenül szükségesek,

– a szolgáltatók jelentős része intenzív online jelenlétet alakít ki, online szolgáltatásokat vezet be,

– ennek megfelelően átcsoportosítja a forrásait és online marketingben erősít, tehát

– drasztikusan megnő mindenki számára az online költség (és közben folyamatosan esik a forgalom).

Azt reméljük, hogy a kereslet lassan vissza is fog erősödni. Mit jelent a lassan? Lehet, hogy 6 hónap, lehet, hogy sokkal több, de lényegesen kevesebb biztosan nem lesz. Azoknak, akik addig talpon maradtak, egy egészen más tájon kell majd mozogniuk. Az lesz talpon egy év múlva is, aki ezalatt az intenzív változási időszak alatt megélt a tartalékaiból, majd nagy verseny mellett is dinamikusan meg tudja szerezni, ki tudja szolgálni és meg tudja tartani az ügyfeleit. Az online térben pedig a versenytárs mindig a nyakadba liheg, hiszen pontosan egy kattintásnyi távolságban van tőled.

Végső soron ugyanabba a dilemmába ütközünk: költsünk többet most, kockáztatva a tartalékot, vagy kockáztassuk a drasztikus lassulást? A lassulás a várható piaci helyzetben összeomláshoz vezethet. Ez olyan, mint egy életmódbeli dilemma. Fordíts-e most időt és pénzt arra, hogy edzett legyél? Nem most fogod megérezni a hiányát. De ha egyszer jön a medve, és futnod kell (vagy jön az infarktus és meglegyint), akkor nagyon.

Az első és legfontosabb lépés, hogy az üzleti modelledet felkészítsd a változásra. Ami ezután jön, az a lábmunka.

Mondunk egy végtelenül egyszerű (és valós) példát, amit három szempontot végig tudsz követni, és le tudod fordítani a saját vállalkozásodra. Fontolgasd.

1. Technológiai lomhaság

Egy online életmódmagazin olyan olcsó szerkesztőmotort használt indulásakor, amelybe egyszerre csak egy szerkesztő tudott bejelentkezni, és amelyet nem lehetett bővíteni, mert nem moduláris szerkezetű volt. Nem sokkal később az egész motort le kellett cserélniük, mert örvendetesen népszerűek lettek, és bővült a csapat. Öngól.

A technológiai lomhaság már az indulásnál eldől. Minél előbb fel kell tenni a kérdést: alkalmas-e a szolgáltatás hátterét adó szoftverkörnyezet arra, hogy fejleszd, módosítsd anélkül, hogy mindent elölről kellene kezdeni? Ilyen legyen a szoftver, amit választasz:

– moduláris,

– bővíthető,

– jól integrálódik más rendszereiddel,

– megfelelő mennyiségű adattal szolgál a vezetői döntésekhez.

Ha nem ilyen rendszereket alkalmazol, akkor később nagyon nehéz lesz a költözés. Szerencsére ma már számos szoftverszolgáltatás van, amely tudja ezt a rugalmasságot. Érdemes rá most költeni – átgondolni, bevezetni és beletanulni.

2. Belső szervezeti lomhaság

A fenti életmódmagazin újságírói nagy nehezen végre megtanultak használni egy rendszert, de nehéz volt őket rávenni, hogy rögtön tanuljanak meg egy újat. Vagy hogy kezdjenek videókat is készíteni, ha eddig csak szöveget írtak. Ez a fajta lomhaság még a technológiainál is gyilkosabb lehet, és még sok pénzzel sem oldható meg hirtelen.

Az egyik megoldás erre a kompetenciák szétválasztása: az újságíró írjon, és kell egy másik gárda (belső vagy külső), akik a szöveget az online újságba átviszik. A másik lehetőség – ami főleg akkor hasznos, ha a szervezet kis mérete nem teszi lehetővé a képzettségek külön emberekbe szervezését – a „túlképzettség. Fel kell emelni a felvételi követelményeket az új munkavállalók keresésekor, vagy forrást kell fordítani a belső képzésre. Például online újságíróként nem elég, ha valaki jól fogalmaz, de a technológiához is értenie kell, ismerjen néhány SEO-alapelvet, és esetleg még videózni is tudjon…

Ha a szervezet már előre felkészül arra, hogy változásokat kell bevezetnie a szolgáltatásában, akkor a munkavállalói azt meg is tudják valósítani. De persze ez is drága. Minél nagyobb a (specializált) csapat, vagy minél többet várok el a (polihisztor) munkavállalóimtól, annál nagyobb a költség. Ebből is látszik: a HR-tervezés stratégiai jelentőségű döntéseket igényel.

3. Külső szervezeti lomhaság

Azaz a szervezettel kapcsolatban álló, stratégiai partner szolgáltatók lomhasága: a beszállítóké és egyéb partnereké. Az életmódmagazin esetében egészen váratlan helyről jött a bokánrúgás: ilyen lomhaságot tapasztaltak az olcsó, sok évig hűséges kis  rendszergazdájuk részéről. A felület hétvégéken volt a legaktívabb, éppen ezért ilyenkor jelentkezett a legtöbb technikai probléma is, a rendszergazdájuknál viszont ilyenkor szünnap volt, és előfordult, hogy csak 48 óra elteltével tudott megoldani valamit. Le kellett tehát cserélni a beszállítót, vagyis a rendszergazdát – egy drágábbra.

Fontos döntés tehát, hogy mi alapján választunk partnert – és elsődleges szempontnak kell lennie, hogy a partner ne lassítson minket a futásban. Neked is most érdemes megvizsgálnod, hogy vajon a partneri köröd képes-e veled tartani a tempót, amikor gyorsulni akarsz.

Most jön a medve.

Mindig ugyanoda jutunk vissza. Ha odafigyelsz a részletekre és hajlandó vagy többet áldozni rá, akkor a szolgáltatásod képes lesz a rugalmas változásra, egyébként viszont nem. És vajon honnan tudod, hogy mennyi az elég? Mennyire kell fürgének és rugalmasnak lennie a szolgáltatásodnak? A választ – mint oly sokszor – egy medvés történetben találjuk.

Két turistára rátámad egy megvadult medve. Az egyik fejvesztve menekülni kezd, a másik viszont leguggol, és gondosan beköti a cipőjét. A társa visszanézve odakiált: “Megőrültél?! A medve veszett gyors, a cipőfűződ mit sem számít!” Mire az első nyugodtan így felel: “Ez igaz, de nekem nem a medvénél kell gyorsabban futnom, hanem csak nálad.”

A lényeg tehát ez: mikor jön a te medvéd, és ki fut éppen akkor melletted? Elemezz, értékelj, és kezdj el edzeni.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: email

A cikk szerzője:

blank

Hűvös Ágnes

Senior partner, Karson Consulting
Észlelt tünetek alapján azonosítja a vállalkozás stratégiai szintű problémáit, és ennek kezelésére megfelelő csapatot állít össze, valamint stratégiai változási folyamatban a vezetőket és tulajdonosokat támogatja. Ügyfelei főleg a vállalkozás megtorpant növekedése, a tulajdonosok közötti tisztázatlan folyamatok vagy a vállalkozás hektikus működése miatt keresik meg.

Hasonló tartalmak

TANULJ ÉS FEJLŐDJ VELÜNK!

Ha érdekelnek legújabb cikkeink, eseményeink és workshopjaink, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre és értesülj első kézből!