E-kereskedelem: A legnagyobb lehetőségek és veszélyek

Az online kereskedelem folyamatosan növekszik, ezért egyre többen akarják benne megvetni a lábukat. Vajon milyen trendek kezdenek kibontakozni?
e-kereskedelem
2021-04-11
A 2020-as év egyértelműen a pandémiáról szólt, hiszen gyakorlatilag nincs olyan iparág, amelynek a működését ne változtatta volna meg a hirtelen fellépő egészségügyi, szociális és gazdasági krízis. Vannak iparágak, amelyeket teljesen lenullázott a járvány, hiszen az országok bezárkóztak, aminek következtében a turizmus és a vendéglátás soha nem látott mélypontra került. Ez pedig mindent magával rántott, aminek valamilyen köze is volt az emberek fizikai kiszolgálásához: a légitársaságokat, a sétahajózást, a divat iparágat, az éttermeket, vagy éppen a koncert- és fesztiválhelyszíneket.
A helyzet érdekességét azonban az adja, hogy nem minden vállalkozás került ki vesztesen a jelenlegi helyzetből, hiszen míg a mozik a csőd szélén állnak, addig a streaming szolgáltatók ezelőtt soha nem látott növekedést könyvelhettek el. A felemelkedés azonban nemcsak a nagyvállalatokat érintette, hanem a mikrovállalkozásokat is, ugyanis a koronavírus-járvány egyik legnagyobb nyertese az e-kereskedelem lett, ami köztudottan az egyik legnépszerűbb mikrovállalkozási forma.

Az e-kereskedelem növekedése

online-kereskedelem

Az online kereskedelem 2020-ban hihetetlenül fellendült, és akkorát fejlődött, mint az azt megelőző 3-4 évben összesen.

A bővülés és a fejlődés oka egyértelműen a koronavírus-járvány volt, és mind keresleti, mind pedig kínálati oldalon megmutatkozott a növekedés:

  • Amelyik vállalkozás eddig csak fizikailag volt elérhető, az hirtelen rá lett kényszerítve, hogy a termékeit online értékesítse, ezért meglehetősen sok új webáruház nyitott meg.
  • Rengeteg új vásárló jelent meg az online piacon, többnyire azért, mert ebben a helyzetben az internetes vásárlás jelentette a legbiztonságosabb megoldást.

Így tehát nem túlzás kijelenteni, hogy aki webáruház nyitását tervezi, annak ez talán a legjobb időpont.

Az online kereskedelem legnagyobb lehetőségei és buktatói

A vírushelyzet miatt rengeteg egészségügyi termék produkált hatalmas növekedést – gondoljunk csak például a maszkokra, amelyek több ezer százalékos áremelkedést mutattak.

Ezekkel a hirtelen berobbanó termékekkel azonban érdemes nagyon vigyázni, hiszen egy mikrovállalkozást olyan alapokra kell építeni, ami tartós, stabil és hosszú távú.

Érdemes tehát megvizsgálni, hogy mely iparágak produkálták tartósan a legnagyobb növekedést online:

  • Kertészeti termékek
  • Lakberendezési termékek
  • Építőanyagok
  • Barkácsfelszerelések
  • Online játékpiac
  • Sport- és otthoni ruházat

Az FMCG iparágat érdemes külön kiemelni, hiszen ebbe a kategóriába rengeteg termék tartozik, és összességében talán a legnagyobb növekedést ez a szegmens tudta produkálni.  Ide tartoznak például az általános élelmiszerek, a különböző háztartási- és tisztítószerek vagy a táplálékkiegészítők és gyógyszerek.

A listából tisztán látni, hogy melyek azok a réspiacok, amelyek a járvány után erőteljes csökkenést fognak mutatni, illetve melyek azok, amelyeknek a kereslete tartósan is megmaradhat. A különböző kertészeti termékek például mindig is nagy kereslettel fognak rendelkezni, főleg az elkövetkezendő években, hiszen a karantén következtében rengeteg ember költözött át kertes házba. 

internetes-kereskedelem
Google keresések a “kertészkedés” kulcsszóra világszerte

 

Ezzel szemben a különböző vitaminok, kézfertőtlenítők vagy maszkok kereslete valószínűleg erőteljesen bezuhan majd a pandémia elmúltával.

elektronikus-kereskedelem
Google keresések a “maszk” kulcsszóra világszerte

 

Lesz azonban olyan is, ahol a kereslet hasonló marad, de a vásárlóbázis fog teljesen megváltozni, mint például a kávé esetében, ahol az otthoni munkavégzés miatt most még főleg magánszemélyek vásárolják fel a készleteket, azonban a pandémia után az emberek visszatérnek az irodákba, ezért a cégek részéről meg fog emelkedni a kereslet, míg a magánszemélyek esetében be fog zuhanni – ám ez várhatóan nem befolyásolja majd a kávé online értékesítésének növekedését.

Bár még sok a találgatás és kétség, hogy vajon milyen is lesz az “új normál” a járvány után, de ami már biztosra vehető, az nem más, mint hogy a koronavírus pandémia hihetetlen módon felgyorsította a digitalizációt, ami miatt egyfajta technológiai verseny alakult ki.

A technológiai verseny következményei és veszélyei

Ma már érezhető az, amit a szakemberek pár éve megjósoltak: az offline és az online üzleti tevékenységek határai teljesen összemosódnak – ezt a folyamatot pedig még jobban felgyorsította a pandémia.

Gondoljunk csak a marketingre: hiába nyújtunk fizikai szolgáltatást, például kertépítést, a leendő ügyfelek jó eséllyel online fognak minket megtalálni, ahol még a helyszíni felmérés előtt megbizonyosodhatnak a kertépítő szakember referenciáiról, szakmai képességeiről és árazásáról.

Ebben az esetben a vállalkozás szakmai tevékenysége tehát hiába történik teljes egészében offline, az ügyfélszerzés mégis online megy végbe.

Ez a trend pedig a kereskedelemben még inkább érvényesülni látszik.

Aki nem rendelkezett ugyanis a fizikai jelenlét mellett „másik lábbal”, az hatalmas veszteségekbe futhatott bele.

Ahhoz, hogy egy mikrovállalkozás sikeressé tudjon válni – és nem mellesleg az is tudjon maradni –, több lábon kell állnia. Érdemes tanulni a nagyvállalatoktól, hiszen míg például a Disney egyik részlege teljesen lenullázódott (Disney-parkok, sétahajók, stb.), addig a másik üzlete példátlan növekedésre tett szert (Disney+ streaming).

Azonban hatalmas hiba lenne mikrovállalkozásként a nagyvállalatok stratégiáját követni, hiszen egyetlen mikrovállalkozás sem engedheti meg magának, hogy egyszerre több fronton is támadjon, mert nem rendelkezik akkora erőforrással, mint egy nagyvállalat. Éppen ezért egy mikrocégnek teljesen más stratégia mentén érdemes elindulnia, és kerülnie kell minden olyan rendszert, platformot vagy módszertant, ami a nagyvállalatokra van szabva.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy míg például egy nagyvállalat számára a Totara egy remek képzésmenedzsment-rendszer, addig egy mikrovállalkozásnak teljesen hasztalan. Ahelyett tehát, hogy a kisvállalkozások vakon követnék a világ legnagyobb és legsikeresebb vállalatait, érdemes inkább egy mikro-, kis- és középvállalkozásokra szabott szakmai blogot olvasni, mint például a Karson Consulting blogja.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: email

Hasonló tartalmak

TANULJ ÉS FEJLŐDJ VELÜNK!

Ha érdekelnek legújabb cikkeink, eseményeink és workshopjaink, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre és értesülj első kézből!