Emberek a Karson név mögött
A Karson csapatáról, alapelveiről, történetéről
Honnan jött a karson?
Négyen ültünk egy piros kanapén, 2010 tavaszán: egy közgazdász, egy menedzser, egy mérnök és egy humán fejlesztő szakember. Azon tanakodtunk, hogy kocsmát nyissunk, lovardát vagy tanácsadó céget. Olyat akartunk választani, amiben a legjobban hasznosul minden addigi tapasztalatunk. Így kocsma helyett megszületett a Karson. Talán, mert nem szeretünk mosogatni. Talán mert már akkor is hittük, hogy vállalkozásokat fejleszteni csapatmunka. És biztosan azért, mert a tanácsadáshoz valóban értünk (ellentétben a sörcsapolással).
Sokszor kérdezik tőlünk, kicsoda Karson, a márkánk névadója. A képzeletbeli Mr. Karsont tapasztaltságáért, csöndes humoráért és skandináv letisztultságáért szeretjük. Tőle származik a névjegyünk hátán látható jelmondat is: „Speed is useful only if you are running in the right direction” (azaz a sebesség csak akkor hasznos, amikor jó irányba szaladsz). Ha kíváncsi vagy, hogy hogyan is született a Karson név, igyál meg velünk egy kávét. Arra mindig kaphatóak vagyunk.
Egy közgazdász
Egy menedzser
Egy piros kanapé
Egy humánfejlesztő
Egy mérnök
Hol tart ma a Karson?
A Karson Consulting a magyar KKV-k tudatos és tervezhető növekedését támogatja komplex, több szakterületet integráló tanácsadási szolgáltatásokkal.
Partnerként dolgozunk együtt ügyfeleinkkel a stratégiaalkotástól egészen a megvalósításig, így garantáljuk a tervek sikeres, közös megvalósítását.
Tanácsadói közösségünk, a Karson Expert Hub adja ígéretünk hátterét: 42 fős, vezetői és szakterületi tapasztalattal rendelkező csapatunk biztosítja, hogy üzleti kihívásaidra gyorsan, célzottan és eredményesen reagáljunk.
A Karson az üzleti tanácsadás one-stop-shopja – ahol a stratégia nem csak megszületik, hanem lendületet is kap.
Egy Zrt.
Hét tagú board
42 tagú Expert Hub
Szakmai közösség
Több mint 150 elégedett ügyfél
Így dolgozunk a vállalkozásoddal

Diagnózis
Sokat kérdezünk, adatot gyűjtünk. Megvizsgáljuk a céged működését és azonosítjuk a kihívásokat. Már ebben a fázisban strukturált elemzést kapsz a vállalkozásodról.

Fejlesztés
Pontos üzleti és szervezeti célokat határozunk meg. Veled közösen alkotjuk meg a megfelelő stratégiát. Kiválasztjuk a szakértői csapatod, hatékonyan megszervezzük céged fejlesztését.

Megvalósítás
A stratégiát segítünk visszabontani megvalósítható lépésekre. Végig melletted állunk, így a változó kihívások során is pontosan a cél felé fogsz haladni.
KKV-specialisták vagyunk, növekedési kihívásokra fókuszálva
A sikert ügyfeleink eredményeiben mérjük. Célokban gondolkodunk, és ahhoz rendeljük hozzá az eszközöket. Stratégiai távlatban hangoljuk össze az üzleti, szervezeti és kommunikációs kérdéseket.
Sokféle szakterület összehangolásával dolgozunk a kezdetektől: ez teszi lehetővé, hogy a gyakorlatban is működő megoldásokat szállítsunk. Eddig több, mint 800 vállalkozás életében vettünk részt: ügyfeleink a mikrovállalkozástól az érettebb középvállalatokig terjedő skálán mozognak. Növekedő vállalkozások komplex kihívásaira adunk választ.
Ügyfeleinkkel szoros együttműködésben dolgozunk. És néha egy baráti sörözés is belefér, ha nem is a saját kocsmánkban.
- Üzleti stratégiák építése
- Profitnövelés, pénzügyi tervezés
- Hatékonyságnövelés, folyamatfejlesztés
- Üzleti tervezés, akciótervezés
- Új piacra lépés, új termék bevezetése
- Marketing-, szervezeti és további részstratégiák
- Önjáró cég kialakítása
- Finanszírozás, tőkebevonás
- Tulajdonosi szerkezet, tulajdonosi megállapodások támogatása
- Generációváltás és exit előkészítése, támogatása
- Vezetőtámogatás és coaching
- Döntéstámogató és kontrolling rendszerek
AMI MOZGÁSBAN TART: ÉRTÉKEK A KARSON KÖZÉPPONTJÁBAN
Manifesto, filozófia, ars poetica – nevezhetjük akárhogy, ezekből az elveinkből nem engedünk.
A Karsonnál kis- és középvállalkozások növekedését szolgáljuk. A tulajdonosi célokkal összhangban fejlődő, tervezhető, exitre érett vállalkozásokat építünk.
Minden ember megérdemli, hogy megvalósítsa a céljait. Mi az embert segítjük abban, hogy uralja a vállalkozását.
A vállalkozások fenntartható, tervezhető és etikus növekedését támogatjuk.
A csapat több, mint az egyének összessége. Ez köszön vissza szakmai megoldásainkban, folyamatainkban és kommunikációnkban is.
Működő és jól használható megoldásokat biztosítunk a robusztus felépítmények helyett.
Eredményeinket átlátható és célzott lépésekkel érjük el. Legyen szó saját vagy ügyfelünk céljairól. A kulcsszó a praktikum és az esztétikum.
Az eredményekhez átlátható és célzott lépésekkel jutunk közelebb házon belül és az ügyfeleinknél is. A kulcsszó a praktikum és az esztétikum.
Hiszünk a nyílt kommunikációban, az átlátható működésben és az egyenrangú együttműködésekben ügyfeleinkkel és partnereinkkel.
Alapítás óta X elégedett ügyfél a Karson gondozásában
A KARSON csapatA
Fábián-Seremetyev Márk
Pénzügyi tanácsadás és tervezés
Interim pénzügyi vezetés
Szűcsné Bálint Boglárka
Kiglics Nadinka
A KARSON TANÁCSADÓI KÖZÖSSÉG TAGJAI
Baksa Zsuzsa
Üzletifolyamat-optimalizáció
IT üzleti elemzés
Balázs Panna
Karson Romania operatív vezető
Operatív és pénzügyi menedzsment
Báti Márton
Vezetőtámogatás
Stratégiai tervezés
Berze Márton
Marketingstratégiai tanácsadás
Marketingkommunikáció
Berzi László
Kontrolling-
és üzletiintelligencia-tanácsadás
Bíró Orsolya
Üzletifolyamat-fejlesztés
Folyamatszervezés
Folyamat-menedzsment
Boros Lajos
E-mail-marketing Marketing-automatizálás
Domján Enikő
Márkaépítés
Marketing- és PR-kommunikáció
Czirjék Kati
Karson Romania szakmai vezető Stratégiai tanácsadás Vezetőtámogatás
Farkas Mátyás
Vállalati hitelezés és banki finanszírozás lehetőségének vizsgálata Banki finanszírozás bevonásának segítése
Gerda Zsuzsa
Szervezetfejlesztés Coaching HR-tanácsadás
Bota Andrea
Szervezetpszichológia Vezetői coaching Karrierfejlesztés
Szemán Zoltán
HR-tanácsadás
Karrier coaching
Bajzáth Richárd
Folyamatfejlesztés Szoftverbevezetés Digitális transzformáció
Kiss Zsófia
Stratégiai HR-tanácsadás
Szervezetfejlesztés
Haláchy Nóra
Facebook Blueprint tanácsadás
PPC tanácsadás
Online hirdetési tanácsadás
Kaiser Petra
Értékesítés
Keresnyei János
Tudásmenedzsment
Kovalovszki Márton
Marketing
Networking
Maluczán András Róbert
Szervezetpszichológia
Molnár Attila
Szervezetfejlesztés
Coaching
Szervezetpszichológia
Prauda Gergő
Értékesítés
Vágó Beáta
HR-fejlesztés
Szervezetfejlesztés
Vaskó Péter
Product Management
Agilis coaching
Vezetőtámogatás
Vida Benjamin Roland
Stratégiai kommunikáció
Marketingstratégiai tanácsadás
A karson consulting az ifka által regisztrált tanácsadó, így szolgáltatásaink pályázati finanszírozás keretében is igénybe vehetők.
Specialisták
Kiss-Bíró László
Varga Nóra
Berzi László
Molnár Attila
Csukás Zsuzsanna
Berze Márton
Andráska Zsófia
Benedek Csaba
Berzi László
Máthé Kata
Csukás Zsuzsanna
Berze Márton
dr. Kása-Richlack Mónika
Farkas Pál
Miklosik István
Dr. Fori Hajnal
Szántó Gábor
Molnár Attila
Gurzó Richárd
Haláchy Nóra
Ilosvai Péter
Kicsi Dóra
Kiss Tamás
Kis Tamás Loránd
Kiss-Bíró László
Kürti László
Varga Nóra
Máthé Kata
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre, amiben előre értesítünk
az eseményeink időpontjairól, és más híreinkről.
Ezt mondják rólunk a hátunk mögött
TB Stúdió
Alvásguru
5D Cube
Wameleon Design
Prime Time Communications
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre, amiben előre értesítünk
az eseményeink időpontjairól, és más híreinkről.
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre, amiben előre értesítünk
az eseményeink időpontjairól, és más híreinkről.
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre, amiben előre értesítünk
az eseményeink időpontjairól, és más híreinkről.
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre, amiben előre értesítünk
az eseményeink időpontjairól, és más híreinkről.
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre, amiben előre értesítünk
az eseményeink időpontjairól, és más híreinkről.
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre, amiben előre értesítünk
az eseményeink időpontjairól, és más híreinkről.
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre, amiben előre értesítünk
az eseményeink időpontjairól, és más híreinkről.
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre, amiben előre értesítünk
az eseményeink időpontjairól, és más híreinkről.
NE TÖRÖLD KI!!
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre, amiben előre értesítünk
az eseményeink időpontjairól, és más híreinkről.
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre, amiben előre értesítünk
az eseményeink időpontjairól, és más híreinkről.
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre, amiben előre értesítünk
az eseményeink időpontjairól, és más híreinkről.
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre, amiben előre értesítünk
az eseményeink időpontjairól, és más híreinkről.
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre, amiben előre értesítünk
az eseményeink időpontjairól, és más híreinkről.

