Mit érdemes tudni ÁGNESRŐL?
Miért lettél tanácsadó?
Úgy hiszem, a világ akkor lesz igazán jó, ha az emberek megvalósíthatják azokat a dolgokat, amik valóban motiválják őket. Éppen ezért világéletemben azzal foglalkoztam, hogy másokat képessé tegyek a céljaik elérésére. A pályám első évtizedében sokat dolgoztam ifjúsági területen, főleg képzéseket tartottam. Amikor áteveztem teljes munkaidőben a forprofit szektorba, akkor is eleinte kifejezetten innovációmenedzsmenttel, azaz (technológiai) újítások megvalósításával és piacra vitelével foglalkoztam. Mintegy 20 évnyi nagyon sokszínű tapasztalat összegyűjtése vezetett oda, hogy elkezdtem azt érezni: már látok mintázatokat, elméleti és gyakorlati tudásom már önmagában értékes lehet másoknak. Elkezdtem tanácsadás-módszertant, tanácsadási modelleket tanulni, hiszen a tudás hatékony átadása nem evidencia sem trénerként, sem oktatóként, sem pedig tanácsadóként. És pont ebben az időszakban, 2010 környékén jött egy olyan gazdasági változás, aminek a hatására néhány munkatárssal elgondolkodtunk, ideje lenne saját céget indítani. A választék ez volt: kocsmánk lesz, lovardánk vagy vállalatfejlesztési tanácsadó cégünk. Az előbbi kettőhöz nem értettünk, az utóbbihoz viszont nagyon is. Így lettem tanácsadó – és egy pillanatra nem bántam meg, azóta sem.
Milyen a tanácsadói stílusod?
Elsősorban együtt gondolkodni szeretek az ügyféllel. Nemcsak azért, mert hiszem, hogy 1+1 ebben az esetben lényegesen több, mint 2, hanem mert az ügyfél legjobban azt tudja megvalósítani, amit teljes mértékben ért, sőt: ami lelkesíti. Ez főleg a közösen kidolgozott megoldásoknál valósul meg. Tudományosabban szólva ezt hívhatjuk coaching szemléletű tanácsadásnak. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy miközben mozgósítom az általam ismert információkat, módszereket, eközben azt is elősegítem, hogy az ügyfél tudása, személyisége (vagy csapat esetén a szervezet ereje) a legnagyobb mértékben kiteljesedjen a folyamatban. Együtt dolgozunk az ügyfél sikeréért.
Mi a kedvenc ügyféltörténeted?
Ügyfeleink rendkívül tehetséges, dinamikus, bátor vállalkozók. Többségük valamilyen szakmaterületen kiemelkedőt alkotott, vállalkozásaik sokszor ezekből a szakmai-tudományos eredményekből nőttek ki. Mégis, akad köztük olyan, aki nincs tudatában saját nagyszerűségének. Erről mesélek egy történetet. 2014-et írtunk, az Európai Űrügynökség (ESA) éppen az űrkutatás történetének egyik nagy eredményét ünnepelte: sikeresen letettek egy landolóegységet egy üstökösre, az egység pedig megbízhatóan küldte a kutatási adatokat. Ez történelmi tett volt, előtte senkinek nem sikerült ilyesmi. Akkoriban dolgoztam egy mérnökkel, aki egy új, innovatív szolgáltatást szeretett volna jól működő cégével piacra vinni. Felmerült a beszélgetésben, hogy kellene egy amolyan “influencer”, egy referenciaszemély, aki hitelesíti a potenciális vevők számára, hogy a megoldás valóban működik. Ki lehetne az?, kérdeztem a mérnököt, aki a cég tulajdonosa volt. Tanácstalanul vakargatta a fejét. Nem ismersz valakit, aki mostanában igazán nagy, közismert eredményt tett volna le az asztalra?, faggattam tovább. Háááát, nem is tudom, kezdte tétován. Majd zavartan bevallotta, hogy esetleg szóba jöhetne az az űrkutatási program, aminek ő az egyik csoportvezetője volt. Igen, pontosan az a történelmi jelentőségű ESA-program. A következő tíz percben az ő nevében is büszke voltam, de a Karson nevében főleg arra, hogy milyen csodálatos emberekkel dolgozhatunk együtt. A terméket sikerrel piacra dobtuk később, a PR-ral pedig valóban nem volt probléma.
Melyik ügyfélvisszajelzésedet tennéd legszívesebben egy újság címlapjára?
Talán nem is egy visszajelzés, hanem egy izgalmas mintázat az, amit szívesen megmutatnék. Az egyik legfontosabb ügyfélvisszajelzés, amit kaptam, ez volt: „Azt csináljuk, amit két éve veled megbeszéltünk, és működik!” Ez a hosszú távú hatás, a tervezhetőség, átláthatóság, irányítható növekedés megteremtése az, amire igazán büszke vagyok. És ez a visszajelzés más-más formában újra meg újra megérkezik különböző ügyfelektől. A mi munkánkban ez nagyon fontos, hiszen nem tűzoltók, hanem hosszú távra építkező stratégiai tanácsadók vagyunk. A kedvencem ezek közül a visszajelzések közül az volt, amikor egy tanácsadási folyamat után másfél évvel a postaládában egy színes képeslapot találtam. A hátán lakonikus mondat: „Ágnes, igazad volt!” és az aláírás. Nevettem és hálás voltam.
Azok az ügyfelek pedig, akik nem ilyen visszajelzéseket adnak, rendre beszámolnak arról, hogyan stabilizálódik, növekszik a cégük, hogyan lesz egyre inkább eredményes és motivált a csapatuk, hogyan lesznek a vezetők egyre önállóbbak. Mindez olyan visszajelzés, ami igazolja: van értelme a munkánknak.
Milyen területekkel szoktál gyakorta együtt dolgozni?
Szinte minden területtel kapcsolatban vagyok, hiszen komplex üzleti problémákat diagnosztizálok. Ezen belül a leggyakrabban a marketinggel, a szervezetfejlesztéssel, a pénzüggyel és az innovációmenedzsmenttel együtt dolgozom.