Miért ragaszkodunk a hibáinkhoz?

Mert szeretjük az állandóságot, a kiszámíthatóságot. Ez az oka annak, hogy amit már megszoktunk, azt nehezen engedjük el – még akkor is, ha már gyülekeznek a jelek, hogy ez így nagyon nincs jól. A gyökeres (!) változástól még mindig ódzkodunk.

Szeretem a történelmet. Ha belegondolok az emberiség történelmébe, akkor a nagy változások, amelyekről korszakokat neveztünk el, és valóban gyökeres változásokat jelentettek, ritkán következtek be földcsuszamlásszerű fordulatok nélkül. Amikor igazán nagyot fordult velünk a világ, szinte kivétel nélkül azért következett be, mert előtte válság volt valamilyen területen. Társadalmi, politikai, természeti… Csak néhány példa:

– A nagy történelmi korszakokat jellemzően az addigi társadalmi berendezkedés tarthatatlansága miatt bekövetkező forradalmak szegélyezik: francia polgári forradalom, angol forradalom, orosz forradalom (én még úgy tanultam róla, hogy nagy októberi szocialista forradalom).

– A nagy történelmi korszakokat nagy politikai változások is nyithatták, ilyen volt például Amerika felfedezésével Spanyolország és Anglia nagyhatalommá emelkedése, erre pedig egy hatalmi vákuum (válság?) adott lehetőséget.

– A keresztény vallás világvallássá válásához az is kellett, hogy a Nyugatrómai Birodalom hanyatlásnak induljon; az így kibontakozó morális válság adott lehetőséget az új vallás felemelkedésének.

– Az 535-600 közötti késői, kisantik jégkorszak nyomában kitörő terménypusztulás, éhínség és járványok miatt meginduló viking népvándorlás pedig birodalmak összeomlását eredményezte, köztük a Bizánci Birodalomét is, amelynek szomszédságában így az iszlám terjedése már kevesebb ellenállásba ütközött.

A változások minden esetben gyökeresek voltak – és erre reagáltak az emberek. A történelem azonban azt is megmutatta minden esetben, hogy a változások csak azért következhettek be (például ahogy a feudalizmusból átléptünk a kapitalizmusba), mert mindig volt egy elhúzódó válság. Magyarul mindig idő telt, mire el tudtuk fogadni, hogy márpedig valami teljesen másba és másként kell fogni, mert az eddigi állapotok, szabályok, szokások tarthatatlanok. Eszerint le kell vonjuk magunkról a következtetést, hogy a gyökeres (!) változástól még mindig ódzkodunk. (A hangsúly a gyökeres változáson van.)

Elég, ha most visszanézünk a nem is olyan távoli múltig! Bár az üzleti darwinizmus mindig is a kapitalizmus sajátja volt, vagyis minden vállalkozás feje felett mindig ott lebegett annak veszélye, hogy akár egyik napról a másikra is megszűnhet, csődbe mehet, ha nem képes jól alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez… az eltűnt cégek példája mégsem szolgált igazán intő jelként a legtöbb vállalatnak, vállalkozásnak. Persze, tanultak a hibákból – de mintha csak a felszínt kapargatták volna. Üzleti mechanizmusokat farigcsáltak, új üzleti modelleket alakítottak ki, digitalizáltak, felgyorsultak, és létrejöttek a startupok… de mintha csak ugyanazt ragozták volna másképp. Az alapvetés semmit nem változott: (mennyiségi) növekedés mind felett!

Azzal a mai napig kevéssé foglalkozik bárki, akár politikus, akár menedzser, vagy bármilyen ember, hogy ennek a kényelemnek mi a valódi ára.

Apró közbevetés: az állandósághoz és kiszámíthatósághoz való mérhetetlen ragaszkodásunk egyébként fura. A Földön az egyetlen élőlény az ember, amelyik erre törekszik. Minden más faj elfogadja azt, hogy „a világ veszélyes”, de legalábbis változó és hosszú távon kiszámíthatatlan – és alkalmazkodik ehhez, együtt él ezzel. Mi inkább megváltoztatjuk a világot, csak hogy ezt az alkalmazkodást minél nagyobb mértékben megússzuk (teljesen még nem tudtuk kiküszöbölni, és úgy gondolom, hogy ez jó).