Hűvös Ágnes kollégánk arról írt most egy cikket, miért nem jelöl vissza automatikusan vállalkozókat, tanácsadókat sem a Facebookon, sem a LinkedInen. Lehet, sőt: érdemes is vele vitatkozni, hiszen megfontolandó, vajon a nagy számú kapcsolat nem ér-e többet, mint egy jól szűrt ismerősi kör. Tehát ez itt a kép egyik oldala – tedd mellé a másikat, fontolgasd, kommenteld.
Azok között, akik erősen támaszkodnak a kapcsolati hálójukra, két nagy csoportot lehet elkülöníteni. Az egyik a kevesebb, magasabb minőségű, a másik a sok, felületesebb kapcsolat kiépítésére törekszik. Mindkettő lehet nagyon hasznos – én most mégis az egyik mellett fogok érvelni.
De mielőtt ebbe belevágok, mesélek egy kicsit arról, milyen ősi program fut bennünk. Az ember alapvetően falkalény, a táplálékláncnak pedig nem a legtetején helyezkedik el. Amikor valakivel találkozol, az ősi tudattalanodban ez a program pörög le:
1, Meg fog engem enni? Meneküljek?
2, Én megehetem őt? Támadjak?
3, Fajtárs? Lehet, hogy szaporodni vagy bandázni tudok vele?
Ezt a három döntést ezredmásodpercnyi idő alatt meghozod. Ha a 3 válasz nem-nem-igen, akkor el is kezdesz ismerkedni. Ha azonban már eleve a fajtársaid között, esetleg a saját törzsed (barátaid, ismerőseid) körében találod az idegent, akkor az első két kérdéssel már nem is kell foglalkozni, rögtön belevághatsz a haverkodásba. Megvan az ún. társas bizonyíték (social proof). Ezért van az, hogy a közösségi média (Facebook, Instagram, LinkedIn) algoritmusa mutatja neked, kivel hány közös ismerősöd van – ezeket a rendszereket arra tervezték, hogy otthon érezd magad bennük, amolyan jó, fészekmeleg társas környezetben, ahol bátran ismerkedhetsz. Az is megfigyelhető, hogy ha valaki bejelöl, sokan visszajelölik (az Instás automatizált bekövetések erre alapoznak), és az is mérhető, hogy ha már az ismerősöd bejelölt valakit, te hajlamosabb vagy bejelölni akkor is, ha semmit nem tudsz róla.
És most jöjjön az, amiért én mégis ragaszkodom ahhoz, hogy az ismerkedésnek más formáit is használd, mint az egygombos megoldást, a bejelölést.
A LION a LinkedIn Open Networker rövidítése: open networker, azaz nyílt kapcsolatépítő. Egyre több ilyet láthatsz, hiszen networkerek sokasága használja arra a LinkedInt – sőt, ma már Facebookot is -, hogy az egyszerűen elérhető emberek számát a lehető legnagyobbra növelje.
Hogy is működik ez? Állati egyszerűen: ha bejelölöd, visszajelöl. Ennyi, nem több – a 2. fokú kapcsolatai azonnal megugrottak pár százzal, a potenciális összekötők száma is folyamatosan növekszik. Win-win viszony, mondhatod, hiszen neked ugyanezt az előnyt hozza egy LION ismeretsége. És ha belegondolsz: ezzel az erővel miért ne legyél LION?
Elmondom, én miért nem leszek. Röviden megfogalmazva: mert nem akarok úgy kinézni, mint egy oroszlán. Hosszabban és emberibben: mert a személyes márkám többet ér, mint amit a LION-ság adhat. Elmagyarázom.
Egy jól felépített személyes márka többek között attól hiteles, hogy valóban én vagyok mögötte. Hogy ki az az “én”? Az identitásom elemeiből összeszőtt bonyolult valami. Az identitásom számodra is látható része lesz a személyes márkám: elsősorba.
– a bőrszínem és kulturális jellegzetességeim (azaz a “törzsi hovatartozásom”), fizikai attribútumaim,
– a korom, a nemem (azaz a “biológiai jellemzőim”),
– az általam nyilvánosan megosztott gondolataim és a társadalmi helyzetem
alkotják. Ha megpróbálok más személyes márkát építeni, mint amilyen valójában vagyok, egy idő után felszínre bukkan a suskus – tehát maradjunk annál, hogy valós identitáselemekből összeállított személyes márkáról beszélünk. Minél többet megmutatok – például azzal, hogy blogposztokat írok -, annál erősebb, árnyaltabb képet kapsz arról, mit is várhatsz tőlem.
Az identitásom része a kapcsolati hálóm is (mert ez utal a társadalmi helyzetemre, szerepemre, értékrendemre). Emlékszel, ez adja a biztonságérzetet, hogy lehet ismerkedni, mert se megenni nem fog az illető, se te nem akarod megenni őt.
Ezért van az például, hogy ha valakit ajánlok neked, akkor az nekem sokba kerül: hiszen te ezt az embert beépíted az én személyes márkámba – az őróla alkotott kép alapján finomítod azt is, hogy rólam mit gondolsz. Beleilleszted őt abba törzsbe, közösségbe, ahol engem is látsz. (Éppen ezért nagyon hálás vagyok azoknak, akik valaha ajánlást adtak rólam.)
Egy átlagos homo sapiens 500 és 2000 közötti kapcsolatot tud valós kapcsolatként kezelni (a valós, interakciókon alapuló kapcsolatok száma 200 és 800 között van). Ezen persze valamennyit bővít a technológia, de mivel az időnk nem végtelen, a megalapozott kapcsolatok számának is van felső határa. Azaz ha LION vagyok, akkor egy adott ponton lehetetlenné válik számomra, hogy átlássam, ki és milyen módon fog hivatkozni rám, ki miért kér vagy ad ajánlást. A személyes márkám erodálódik.
De van egy másik érvem is. Ha a kapcsolati hálóm kiterjesztem, azt azért teszem, hogy interakcióba léphessek a bejelölt emberekkel. Azaz ha ők írnak nekem, válaszolok – és ha én írok nekik, remélem, hogy ők is megteszik. Ha követhetetlen mennyiségű kapcsolatnak nyitom ki a kaput, egy adott ponton megtörténhet, hogy már nem tudok mindenkire valós figyelmet fordítani – már ma is komoly feladat mindenkinek érdemi, kedves, hatékony választ adni. Szeretnék figyelni rád, ha kapcsolatba kerültünk. De ha LION vagyok, ezt biztosan nem tudom vállalni – figyelmetlen leszek, lassú a válaszadásban és megbízhatatlan a számodra – azaz visszaértünk az eredeti problémához: a személyes márkám erodálódik.
Félreértés ne essék: azokkal, akik a LION mellett döntenek, semmi gond nincs. Az ő kapcsolatépítő stratégiájuk, személyes márkájuk ennek felel meg. Én jobban szeretek néhány emberrel beszélgetni, ők pedig a nyüzsgősebb fajta – ők viszik körbe mosolyogva a tálcát a bulin, és ők váltanak mindenkivel két kedves szót. Én egy sarokban fogok csevegni valakivel, és nagyon örülök, ha egy LION is csatlakozik.
Tudod mit? Nem jelöllek vissza automatikusan. De igyunk egy kávét vagy váltsunk néhány emberi hangú üzenetet, és rögtön kiderül, hogy mit adhatunk egymásnak. Oroszlánok is jöhetnek.
