2020-03-11
A startup alapvetően különbözik attól, amit “hagyományos vállalkozásnak” szoktak hívni. Más a növekedési dinamikája, más a befektetési igénye, más a cél az út végén (igen, véges az út, azaz ez egy olyan cég, ahonnan nem fogsz nyugdíjba menni)… és így tovább. A magyar blogoszféra, a sajtó, sőt, még szakemberek sokasága is összevissza keveri az induló vállalkozás és a startup fogalmait. Nincs közismert definíciója, pedig egyszerű. Nem csoda, hogy naponta hallunk ilyen mondatokat:
– Az enyém nem tipikus startup.
– A startupok csak egy hiszti, majd elmúlik.
– Csak a hülyék fektetnek startupokba.
Na most akkor mi van?!
Régi adósságot törlesztünk: írtunk egy uncsi definíciós posztot. Mert ideje tisztázni néhány vaskos csúsztatást.
Az angolszász szakirodalomban, blogoszférában és szótárakban a startup = kezdő vállalkozás, és ettől csak az különbözteti meg, hogy neked és nekem könnyebb kimondani, de nehezebb leírni. Azaz nincs tipikus és nem tipikus startup, mert minden vállalkozás életének egy szakaszában kezdő vállalkozásnak számít. Az igényesebb sajtó megkülönbözteti a startupot a start-uptól, de ez a lényegén nem változtat: induló, kezdő vállalkozás. Az a kis kötőjel viszont évekre megkülönbözteti a kettőt. A start-up az a vállalkozás, amit felépítesz, megtartasz, majd örökbe hagysz az unokáidnak. A startup, kötőjel nélkül nem ez. Paul Graham, a Y Combinator alapítója szerint
a startup egy nagy növekedési potenciálú, globális piacra törő kezdő vállalkozás.
Mi ebben az értelemben szeretjük használni, mert egyértelmű, tiszta meghatározása mindannak, ami stratégiai szempontból megkülönbözteti a startupot a kezdő sarki fodrászattól vagy a kezdő könyvelőirodától. Ez ugyanis jól leírja, milyen szükségletei, növekedési esélyei, befektetési jellemzői lesznek az adott vállalkozásnak. Ha pontosítani akarunk, akkor innen már csak az iparági szűkítést kell megtennünk.
Kezdőnek azért tekinthetjük a jogi értelemben még akár meg sem alakult vállalkozást, mert az intenzív fejlesztés fázisában van, azaz még keresi piacait, skálázható vagy ismételhető üzleti modelljét vagy szélsőséges esetben a terméket, amit majd árulni fog. Azaz elindult, de még nincs globális piacon, elindult, de még nem bizonyított vagy elindult, de még nem ad el. Lefordítom: a startup egy brutálisan bizonytalan valami, az esetek egy részében még papírja sincs arról, amit csinál, és többször változik meg egy-egy epizódban, mint Barba Papa. Ha az érdekel, hogy ezt hogyan teszi, olvass Eric Ries-t.
A startup addig startup, amíg keres. Amíg keres, addig ugyanis tesztel, próbálgat, esetleg tapasztalatot és bázist gyűjt valamihez, amit később egészen máshogy fog csinálni. Például ahhoz, hogy később nagy tömegeknek eladhasson, előbb ingyenes megoldással tömegbázist toboroz, majd egy elegáns húzással ennek egy részét konvertálja fizetőssé, ahogy a LogMeIn tette (na jó, az ő megoldásuk nem volt elegáns). Legendás ilyen szempontból a Twitter, aminek megvolt a terméke, megvolt a tömegbázisa, de csak nagyon-nagyon lassan jöttek rá, hogyan lehet ebből a masszából pénzt csinálni. Amikor azonban egy startup rájön, hogy hogyan lesz pénze és ehhez felépíti az összes peremfeltételt (elsősorban: technológia, üzleti modell, piac), onnantól kezdve megtörtént az átmenet, és növekvő vállalattá válik (vagy nem, de ez egy másik blogposzt témája lehet).
Van még egy szempont, amiről érdemes beszélni. A startup humán entitás, azaz jogi értelemben elég sok minden lehet, a hangsúly mégis azon van, amit a HP elhíresült mondása közvetít: “két srác egy garázsban” (ez akár statisztikai szempontból is igaz, mert az alapítói létszám valóban 2-3 fő, és ennek megvan a maga kegyetlen, kérlelhetetlen logikája). A srácok lesznek az egyik legfontosabb sikerkritérium – annyira, hogy egyes nagyvállalatok (pl. a Facebook vagy a Google) toborzási stratégiájuk központi elemévé tették startupok felvásárlását. A nem vagy csak közepesen teljesítő terméket elfelejtik, viszont megszereztek egy nagyszerű, dinamikus csapatot.
Ha ennyire egyszerű, honnan ez a definíciós katyvasz a magyar médiában?
A dot-com lufi idején nagyon sok online vállalkozás indult el és bukott be – és vonta magára a sajtó figyelmét. Ekkor vált (fél)ismertté a startup kifejezés, ami a mai magyar sajtóban változatlanul az online, de legalábbis az ICT-vállalkozást szokta jelenteni, és a fejekben valahogy így fogalmazódik meg: “két huszonéves programozó egy ingyenes wifis kávézóban azt hiszi, hogy egy jó honlappal ő lesz az új Facebook”.
Mindeközben, ha csak a nyilvánosan ismert, korai fázisú magyar befektetéseket nézzük, éppúgy találunk designbetont, hangfalakat, sejttechnológiát, mint ICT-vállalkozást vagy online megoldásokat.
A nagy csapda az, hogy az EU és a magyar állam felé elszámolási kötelezettséggel küzdő intézményes kockázati tőke erős szorításban van. Ilyenek a Jeremie-alapok és az akkreditált technológiai inkubátorok (gazellafarmok) – nekik gyors exiteket kellene felmutatni, amit csak gyors életciklusú, olcsón validálható iparágakban tehetnek meg: elsősorban az online vállalkozások területén. Ugyanennek a csapdának egy másik foga szorongatja a magántőkéből összeállt alapokat – nekik az egyre bizonytalanabb magyar gazdaságban kellene magánbefektetőik felé bizonyítani. Olyan iparágakban, ahol a megtérülés akár 10-15 év is lehet (pl. biotech), az egyre türelmetlenebb tőke nem lát fantáziát. Ezeket a projekteket tehát lehetőleg gyorsan külföldre kell vinni (ahol a tőke mer várni) vagy licenciába adni valamelyik iparági szereplőnek, azaz a hasznosítás szinte soha nem magyar startupban történik.
A másik nagy csapda, hogy a startupot alapítani képes (nagyobb sikeresélyű) 32-35 évesek a munkaerőpiac sajátosságai miatt nehezen mozdulnak – és ha meg is teszik, akkor inkább kimennek az országból és munkavállalóként folytatják a karrierjüket máshol. A munkahely otthagyásának, magántőke befektetésének kockázatát kevesen vállalják. Ellenben az egyre nagyobb mértékben munkanélküliségre ítélt frissdiplomások, akiket ráadásul sokkal könnyebben befolyásol a huszonéves alapítók mítosza, a startupban látják karrierjük helyes irányát. Ezt a – talán téves, talán nem téves – irányt erősíti, hogy az egyetemek az innovációs szemléletet erősítő, tudatosabb karriertervezést lehetővé tevő kurzusok helyett konkrét vállalkozói ismereteket oktató kurzusokat, startupalapítási versenyeket indítanak. A gond nem ezekkel a kurzusokkal és versenyekkel van, hanem a másik (szemléletformáló) típus hiányával – azaz a startup-mítosszal megfertőzött fiatalok valójában nem tudják, milyen elköteleződést kellene vállalniuk.
Az eredmény, hogy számos felkészületlen (túl zöld) alapító és forrásvezérelt csapat szaladgál félkész vagy túlsütött online vállalkozási ötletekkel. Ezek startupok, de a növekedési potenciáljuk a nullát közelíti. Alulról. Akik pedig tényleg jók, azok itthon is elindulnak és süvítenek előre.
Akkor merre az előre?
Szerencsére látunk olyan vállalkozókat és vállalkozásokat, akik a fenti tévhitek és tévutak ellenére is valóban potens startupokat alapítanak. A csapatok általában olyan 30+ vagy akár 40+-os értelmiségiek, akik képesek voltak néhány milliónyi kezdőtőkét felhalmozni (multis) állásaikban, és iparági tapasztalatokat is szereztek. Reális ötletekkel indulnak, és megfelelő segítséggel képesek nagyon ígéretes cégeket építeni. A másik típusba az olyan cégek tartoznak, akik az alaptevékenységük során félig-meddig véletlenül, organikusan fejlesztettek valami új szolgáltatást vagy terméket és ezt szeretnék új cégbe szervezni (a startupnak ezt az alesetét hívják spin-offnak). A harmadik típus pedig a kutatóintézetekből, akadémiai szektorból kipörgő startup (ez is spin-off), azaz a hasznosítható eredményekre, fejlesztésekre épülő vállalkozás. Sajnos ez utóbbi indul a legtöbb bénázással.
A rossz hír, hogy ezek a típusok is nagyon gyerekcipőben járnak vállalkozói kompetenciák szempontjából, és nem kedvez nekik a gazdasági környezet se. A stratégiai ismeretek hiánya mellett elsősorban a korai tőkehiánnyal küzdenek, pedig a többségük 2-5M HUF-ból elindítható lenne, és eljuthatna legalább egy jó minőségű, validált cuccig. De amikor elrebegik pénzes ismerőseiknek, hogy ők egy startup, akkor kínos hallgatás következik, és a pénzemberek többsége félrenéz. Visszakérdezni nem illik, a hiedelmek dolgoznak ezerrel. A másik oldalon pedig látunk lelkes start-upokat, akik felesleges köröket futnak (például kockázati tőkét próbálnak bevonni), mert olvassák a startupos blogokat… és azt hiszik, jó helyen kotorásznak.
A jó hír, hogy léteznek. És ha kitartanak, egy idő után a környezet is kiépülhet köréjük. A legjobb az lenne, ha sokkal többet beszélnénk róluk és az őket körülvevő igazságról – szakmai szempontból.
Van kérdésed? Itt az ideje feltenni!
