Sikeres vállalkozó vagyok. Vagy nem.
Nem hasonlíthatod össze a kudarcodat mások sikerével – nem tudhatod, milyen szakadékokon vezetett az útjuk a csúcsra.
Hűvös Ágnes írása
A Karsont éppen 10 éve indítottuk. Kicsi volt és törékeny, de már az első naptól törtük a fejünket, hogyan szolgáljunk vele társadalmi célokat. Talán ezért is ment mélyre egy friss élmény. Nemrég ugyanis szokatlan élességgel találkoztam a gyűlölettel és az elfogultsággal. Nagyon leegyszerűsítve ezek hangzottak el (népes kórustól) egy közösségimédia-kommentfolyamban:
Csapatban dolgozni, célok felé haladni, embereknek munkát adni: ezek olyan dolgok, amikre büszke vagyok. Úgy hiszem, hogy ezek az emberek a csapatomban élvezik is, amit csinálnak, elkötelezettek benne, és esténként azt mondják: ez egy jó nap volt. Büszke vagyok arra is, hogy hitem szerint a világ jobb hely lesz attól, amit a vállalkozásommal létrehozok. És arra is büszke vagyok, hogy közben volt időm és lehetőségem a tudásomat és a pénzemet olyan társadalmi célokba is tenni, amelyektől a világ nemcsak azoknak lesz jobb, akiket közvetlenül elérek, hanem másoknak is. Az időt, a lehetőséget is magamnak teremtettem erre, és magam hoztam döntést arról is, mire szánom azt, amim van.
Az első tétel (miszerint minden vállalkozó kizsákmányoló) pár nappal ezelőtt nagy súllyal a lábamra esett (odaköpte valaki). Egyszerű hittétel, és nincs érv, ami eloszlathatná. Pedig
A stabil, lojális, jól működő csapat ugyanis a bevételtermelő képesség egyik alapköve. A vállalkozások jelentős része képes megfelelni azoknak a dolgoknak, amiket fent leírtam:
A vállalkozó (a tulajdonos) az, aki ennek a kockázatát viseli mind anyagilag, mind emberileg, miközben alkalmazottai a lehetőleg biztonságos mindennapokat élik.
és tulajdonosi befizetésre is elegendő tőke az otthoni párnacihában. Ha nagy vihar van, akkor átázhat a plafon, és a kockázat egy része sajnos az alkalmazottak nyakába zúdul. De a kis esőket az alkalmazottak meg se érzik (és ezért fogalmuk sincs, milyenek azok az idők – pedig tulajdonosi szempontból azok is rázósak tudnak lenni).
És az alkalmazottak ennek megfelelően azt sem értik, hogy a vállalkozás első évei (meg az összes viharos év) a tulajdonos számára sok pénz elköltését jelenti.
Csupán egy hit van: aki a szobában ül, az „szolga”, aki a házat felhúzta és most tulajdonolja, az „kizsákmányoló”. Meggyőztem magam, hogy nem érdemes magyaráz(kod)ni.
A második tétel azt állítja, hogy ha bármi jót teszek, akkor az én dolgom, hogy ezt világgá kürtöljem, különben igaza lesz annak, aki azt mondja, hogy rossz ember vagyok. Olvasható úgy is, hogy mindenki rossz, akiről nem tudom, hogy jó. És itt ezzel is elakadtam. Ez a hittétel még kevésbé leküzdhető.
Először megpróbáltam onnan közelíteni, hogy elmagyarázzam:
Sok pénzbe és pénzben kifejezhető emberi munkába. Abban a médiazajban, ahol a tragédia, a gyűlölet és a bosszúság vezeti a megosztásgombot nyomogatók kezét, a jó dolgok közlése hihetetlen energiákat igényel, és csak sokkal több pénzzel lehet valamiféle féleredményeket elérni.
Külön vicces, hogy ha valaki a jótetteiről beszél, akkor itt, Kelet-Közép-Európában önfényez és dicsekszik, ráadásul ha neki több jutott, akkor többet is kell tennie, tehát mit van annyira nagyra magával, és a jótett különben is elvárás és kötelesség, mint ahogy az adófizetés és a jogtiszta viselkedés is (amit a lakosság nagy része nem tesz, de a vállalkozásoktól elvárja)…
Bár a marketinges kollégáknak ezt sosem vallanám be, én
A további jó dolgok között szerepel a tartalékképzés (hogy a szűkös időkben is tudjak fizetéseket adni), az értékteremtés (hogy még több embernek tudjak értelmes és szerethető munkát adni), és a társadalmi célok, amelyek a tulajdonosi jövedelmemet csökkentik, ellenben a világ jobb lesz tőlük.
Persze, látok az elmúlt hónapokban vezetőket és tulajdonosokat, akik magukért aggódnak. Ezek minden esetben kezdő vállalkozók, többé-kevésbé alkalmazottak nélkül. A vállalkozásuknak még esélye sem volt kitermelni a kezdeti befektetést, azaz mínuszból indultak és elbuktak. De látok olyanokat is – és ők mindannyian munkáltatók –, akik az alkalmazottaikért aggódnak, akik
akik éjszakákat számolnak, hogy kinek mennyi jusson a talpon maradáshoz, akik plusz energiát tesznek még abba is, hogy a csapatnak jó kedve legyen (hány alkalmazott gondolkodik a főnöke jó kedvén?…), és akik az elmúlt évek profitjából adományként vagy más formában valamennyit arra fordítanak, hogy a világban egy kicsit több jusson azoknak, akik bajban vannak.
Mondjuk, hogy kisebb gondjuk is nagyobb annál, mint hogy erről ki tud még.
Vannak persze érvek amellett, hogy társadalmilag hasznos az adományozás kultúráját bevezetni, meg lehet érvelni amellett is, hogy büszkeségeinket mutassuk meg, de megint: az a pénz, amit ennek kommunikálására fordítunk, csak abból a büdzséből csíphető le, amit másra szeretnénk szánni.
Rájöttem, hogy ez a gondolkodás is vállalkozói szemléletet igényel: mire fordítom a pénzt, PR-ra vagy más célokra? Nem fog átmenni az üzenet, attól tartok, ha a hiedelem az, hogy „csak egy kis kommunikáció, mi az neked”.
Vállalkozónak lenni annyit jelent, hogy felelősséget vállalsz az egész vállalkozásodért, évekre előre. Minden azon múlik, hogy jó döntéseket hozol-e, hogy eleget dolgozol-e, hogy értelmes módon vállalsz-e kockázatot.
Felelősséget vállalsz önmagadon túl másokért is: az alkalmazottaid abban a hónapban is meg kell kapják a fizetésüket, amikor éppen rosszabbul megy a cégnek. És annak a felelőssége is a tiéd, hogy ki menjen és ki maradjon a viharos időkben: te fogsz dönteni, ki maradhat továbbra is biztonságban, és kinek kell megélnie hasonló – önmagáért vállalt – felelősséget a továbbiakban, mint amilyet te sok éve megélsz.
Vállalkozónak lenni annyit jelent, hogy te magad ítéled meg, mi jó és mi nem. Sőt: ha jót tettél, a magad vállát meglapogathatod (a fent leírtak miatt más nem nagyon fogja). Vállalkozónak lenni ezekben az időkben nagyon nehéz. Másképp nehéz, mint alkalmazottnak lenni.
Vállalkozónak lenni felnőtt dolog. Talán csak arra vágyom, hogy az előítéletekkel ne kelljen megküzdeni – a többit megoldom magam, hiszen tudatában voltam, hogy ilyen is lehet. Szeretek felnőtt lenni, de azért most kicsit elfáradtam bele. Vagy csak annyit szeretnék, hogy több felnőtt legyen a világon.
Ha a kezed ügyébe kerül egy vállalkozói váll, lapogasd meg. Örülni fog neki.
Borítókép: Pixabay
A cikk szerzője:
Senior partner, Karson Consulting
Észlelt tünetek alapján azonosítja a vállalkozás stratégiai szintű problémáit, és ennek kezelésére megfelelő csapatot állít össze, valamint stratégiai változási folyamatban a vezetőket és tulajdonosokat támogatja. Ügyfelei főleg a vállalkozás megtorpant növekedése, a tulajdonosok közötti tisztázatlan folyamatok vagy a vállalkozás hektikus működése miatt keresik meg.
Nem hasonlíthatod össze a kudarcodat mások sikerével – nem tudhatod, milyen szakadékokon vezetett az útjuk a csúcsra.
Eljön a pillanat, amikor így gondolsz erre az egészre: entrepreneurshit. De azért nem fogod otthagyni. Talán soha.
Olyan etikai döntés előtt áll mindenki, aminek talán tudatában sincsenek. Őrült helyzet lesz – de nem ti vagytok őrültek.
Copyright © 2022 Carsongrey Üzletfejlesztő Kft., Minden jog fenntartva
A Karson Consulting weboldalán sütiket (cookie) használ, analitikai célokból, illetve a felhasználói élmény fokozására, melyet jelölőnégyzetek segítségével testre tudsz szabni. Elfogadással hozzájárulsz a sütik használatához.