Ti kérdeztétek: Hogyan csináljak pénzt egy általam fejlesztett eljárásból?

Hűvös Ágnes Kerülj képbe, Ti kérdeztétek

Ezt a levelet kaptuk (persze nem szó szerint):

“Szakértő vagyok a … területen, és az általam fejlesztett eljárást több vállalkozás is ígéretesnek tartja. Eddig még nem tudtam megegyezni velük a részletekről – kicsit félek, hogy kiveszik a kezemből, ellopják vagy éppen kisemmiznek. A barátaim szerint ne legyek alkalmazott náluk, mert ha feleslegessé válok – amikor megtanulják az eljárást -, ki fognak rúgni. Mások szerint akár 33%-ot is kérhetek a profitból, ha átadom az eljárást.”

Ezt válaszoltuk (majdnem szó szerint):

Kedves …,

Valójában több út is áll előtted, illetve ezeknek számos kombinációja. Az alábbiak általános tájékoztató arról, hogy mit tehetsz, mit érdemes egyáltalán fontolgatni. Mindegyik út független attól, hogy alkalmazott vagy-e, mivel az eljárásban rejlő érték és a munkáddal termelt érték szétválasztható.

0. A szellemi tulajdon védelme

Mindenképpen érdemes megvizsgálni az eljárás védhetőségét, mielőtt kiadod. Ha nem védhető, akkor sincs baj, csak akkor más megoldások jöhetnek szóba. Ha az eljárás nem védhető, akkor az 1. és a 3. megoldás játszik csak. Ha védhető, akkor mindegyik.

1. Projektcég alapítása

Az egyik út, hogy te magad vagy a partnerekkel együtt létrehoztok egy céget, amelyben tulajdonos vagy. Amennyiben ebben alkalmazott is vagy, innentől a benne végzett munkát a cég finanszírozza, azaz nemcsak abban leszel érdekelt, hogy a munkádat nagyszerűen végezd, hanem abban is, hogy általában a cég sikeres legyen. Ez minden tulajdonost véd, nem csak téged. Itt valószínűleg alacsonyabb fizetést fogsz tudni felvenni egy darabig, viszont a cég profitjából nagyobb mértékben részesülsz, mint a többi esetben. A százalékokat okosan kell letárgyalni, nemcsak a részesedés mértéke, hanem a hozzá kapcsolódó jogok is érdekesek. Ebben az esetben a részesedésed 1 és 99% között bármi lehet attól függően, ki mit hoz még a buliba, ki mit vállal. Ne felejtsd el, hogy itt a 99% értéke kezdetben pont ugyanúgy nullához tart, mint az 1%, hiszen kezdő cégről beszélünk, csak az eszközök értéke lesz ott.

2. Licenszértékesítés

A másik út, hogy – amennyiben az eljárás védhető – a hasznosítási jogot értékesíted, azaz magát az eljárást valamilyen jogok keretében átadod egy cégnek, ők pedig fizetnek neked az eljárás használati joga vagy a forgalomba hozott termékek után. Itt azt is meg kell vizsgálni, hogy a cégnek és neked milyen érdekeid vannak, számításba kell venni, hogy exkluzív szerződés vagy nem kizárólagos jog átadása lesz a jobb, és így tovább. Mindettől függetlenül lehetsz alkalmazott ebben a sztoriban is, piaci alapon meghatározott fizetéssel. Itt részesedést cégben nem szerzel, tehát néhány százezertől sok millió forintig terjedhet a bevételed a jog értékesítéséből, de nem lesztek összekötve a céggel, azaz nincs benne közvetlen kockázatod sem. Amikor lejár a licensz (és nem újítják meg), vagy amikor valamiért abbahagyják az eljárás alkalmazását vagy a vonatkozó termékek értékesítését, onnantól ebből nincs bevételed. Ebben az esetben azonban több cégnek is értékesítheted az eljárást, amennyiben a szerződéseid ezt lehetővé teszik.

3. Opciós szerződés

A harmadik út, hogy olyan alkalmazotti szerződést kötsz, amely neked opciósan vagy akár azonnal tulajdonrészt biztosít a téged felvevő cégből, cserébe azért, hogy átadod nekik az eljárást. Itt is az ördög a részletekben lesz, azaz milyen jogok és kötelezettségek járnak a fizetés és a százalékok mellé. Itt 0,5-5% közötti számok szoktak repkedni, több nem valószínű, ellenben figyelembe kell venned azt is, hogy egy már működő, adott esetben profitot termelő cég, így az 1. esettel szemben már itt is van értéke. Mindenképpen érdemes megfontolni ezt is.

Amit javaslunk:

  • legalább egyszer konzultálj szakértővel (velünk vagy mással), hogy eldöntsd, melyik irányt választod.
  • legyen egy jó jogász kéznél (tudunk javasolni), aki minden szerződést át tud nézni veled.
  • ha bizonytalan vagy magadban, vigyél tanácsadót az egyeztetésekre vagy konzultálj az egyeztetések között (ilyet is szoktunk csinálni).

(Aláírtuk, elküldtük.)

Neked van kérdésed? Írj nekünk bátran.