Első Kézből – Lőrinc e-commerce-be kezd. Day #1

Hűvös Ágnes Kerülj képbe, The Naked Entrepreneur

“elértem a szakmai pályafutásom csúcsára és még mindig mások mondták meg, mennyi időt tölthetek a szeretteimmel. Ez nem siker, ez nem szabadság. “

Első Kézből sorozatunk minden esetben jelentés a harcmezőről – ügyfeleinket, barátainkat vagy lelkes olvasóinkat (időnként e három metszetét) kérjük meg, hogy vállalkozásuk sorsáról személyes hangú blogposztokat írjanak. Fontosnak tartjuk ezeket az írásokat, hiszen olyan pillanatokba engednek betekintést, amit sokan átélünk vállalkozóként, de talán azt hisszük: “ilyen csak velem történhet”.

Lőrinc története látszólag néhány hete kezdődött, amikor egy Facebook-csoportban a közösség segítségét kérte egy termékötlettel kapcsolatban. Lőrinc és Hűvös Ágnes tanácsadó kollégánk sok éve ismerik egymást, így Ágnes rögtön felkapta a fejét. Lőrincről azt érdemes tudnod, hogy évek óta Svájcban él a családjával, és egy informatikai óriásvállalatnál dolgozik. Pontosabban dolgozott. Most azonban valami egészen újba kezdett – és erről küldi majd nekünk első kézből a jelentéseit.

Day #1

 

“Azt hiszem, rettenetes dolog az életben, ha addig vársz valamire, amíg felkészült nem leszel. Mostanában úgy gondolom, valójában soha senki nem készül fel semmire. Nincs olyan, hogy felkészült. Csak a most van. Akár most is belevághatsz. Általánosságban a most éppolyan jó pillanat, mint bármelyik másik.”  (Hugh Laurie)

10325766_10152928159956632_2568126620781264788_nA megszámlálhatatlanul sok hamvába holt ötlet, hobbiprojekt, üres beszéd mögött egyetlen dolog állt. Rettegtem valóban kipróbálni magam. A “tulajdonképpen vállalkozó” az identitásommá vált. Én is elhittem, a környezetem is. A kudarc megsemmisítő lett volna.

Gondolom, érnem kellett még 15 évet, hogy át tudjam ezt keretezni. Már nem tart senki vállalkozónak. Már nem élek Magyarországon. Már nem gondolom, hogy bármit meg tudok tanulni. Már fontosabb nálam a családom.

Még a vállalkozás szót is kerülöm, valószínűleg túl sok kudarc fűződik hozzá. “Online jövedelem”-ként szoktam rá hivatkozni. Nem önszántamból csinálom, hanem mert elértem a szakmai pályafutásom csúcsára és még mindig mások mondták meg, mennyi időt tölthetek a szeretteimmel. Ez nem siker, ez nem szabadság. Felmondtam.

Van nagyjából hat hónapom, hogy építsek bármit, ami havi 5000 EUR profitot termel. Ha ez nem sikerül, akkor dől a status quo. Vagy olcsóbb helyre költözöm, vagy munkát vállalok.

Meghallgattam sok embert, lekutattam sok ötletet. Elvetettem a kriptovaluta kereskedést, elvetettem a termékfejlesztést, a szoftverfejlesztést, az ingatlanozást. Az egyik termék egy óra volt, speciális igényekre szabva. És bár a termékre a célcsoportban nagyon jók voltak a visszajelzések, megforgattam az ötletet egy vállalkozói közösségben is, és nagyon gyorsan kiderült, hogy a design védhetetlen. Amint kikerül a radar alól és elkezd felfutni, azonnal lemásolják Kínában, és leradíroznak a piacról. Elengedtem az ötletet, szomorúan.

Megkeresett viszont Hűvös Ágnes és azt mondta, ragaszkodjak ehhez a területhez, csak termékfejlesztés előtt építsek vásárlói bázist. Ezt az ötletet is lekutattam és úgy tűnt, ez egy olyan irány, ami

  • befektetés nélkül tesztelhető
  • befeketés nélkül elindítható
  • mindent megtanulhatok, amit az e-commerce-ről tudnom kell
  • elméletileg hozhatja a kitűzött nyereséget fél éven belül
  • akármekkorára is növekedhet néhány év alatt

Itt tartottam a felmondásom utáni első munkanap estéjén.

Folyt. köv.

 


 

Az Első Kézből korábbi darabjait (Szabó Dávid bukott startupját, az azóta is sikeres Kreanod kezdeteit vagy éppen Kádas Péter amerikai kalandjait és más posztokat) itt olvashatod, kattints.